Az egészséges sejtmembrán
A sejtek testünk építőkövei. Ha nincsenek rendben, semmi nem tud rendben lenni.
Ne felejtsük, immunrendszerünk szintén immun sejtekből áll! Ezek egészsége meghatározza védekezőképességünket.
Gondoskodj sejtjeid jól-létéről!
Kis magyarázat
Ahogy egy ház alapegységei a téglák
úgy a test építőelemei a sejtek.
Ha a ház téglái rogyadoznak, a ház sem fog soká állni.
Ugyanígy testünket is alá lehet dúcolni – ideig-óráig…
A sejtjeinket körülvevő burok a sejtmembrán, egy átjárható hártya, melynek feladata a sejt összetartása, és anyagcseréjének, illetve sejtközi kommunikációjának biztosítása.
Ha ez a hártya nem lenne, a sejt “szétfolyna”. Ha túl kemény, a sejt anyagcseréje drámaian lelassul és a sejt éhezni kezd.
A WHO adatai szerint a népesség 90%-a sejt szintű, úgynevezett 2-es típusú éhezésben szenved.
Ennek egyik (de nem egyetlen) jellemző tünete az elhízás. Ugyanis hiába eszünk, sejtjeink “éhség szignált” küldenek és így akkor is eszünk, amikor pedig már rég elég kalóriát vittünk be.
A természetben minden egyensúlyra törekszik.
A sejtegészség szempontjából fontos egyensúlyi tényező, két zsírsav megfelelő aránya:
Az Omega-6 és Omega-3 zsírsavak aránya.
Ez az arány (a WHO ajánlása szerint) 3:1 vagy alacsonybbnak kell legyen az egészséges sejtműködés biztosításához.
Maximum háromszor annyi Omega-6 lehet a vérben, mint amennyi Omega-3.
Az Omega-6 keményíti (összetartóvá teszi) a sejtmembránt, az Omega-3 puhítja (áteresztővé teszi) azt.
Ha kettőjük aránya eltolódik (3:1 helyett 10:1, 30:1 – de mértünk már 97:1 arányt is), akkor a membrán megkeményedik, és a sejt tápanyag felvevőképessége drámaian lecsökken.
Ezért lép föl sejtéhezés.
Te hogy állsz?
Milyen állapotban vannak (immun)sejtjeid?
Az általunk ajánlott speciális vérteszttel ezt egyszerűen megtudhatod.
Norvég partner laboratóriumunk eddig közel 500.000 vérzsír analízist készített. Az eredmények kétségbeejtőek:
A vízszintes tengelyen az életkor, függőlegesen a mért Omega-3 : Omega-6 arány látható.
Mindenkinek a zöld csík alatt kéne lennie.
E helyett rendszeresen azt mérjük, hogy már az újszülöttek is 3 helyett 10 körüli Omega-6 aránnyal rendelkeznek.
A legrosszabb a helyzet a 16-25 évesek körében. Náluk nem ritkán 50, egyre gyakrabban 100(!!!) fölötti arányt mérünk.
Az idősebbek jobban (de nem jól!) állnak, mert másképp táplálkoznak, és az ő gyerekkorukban még volt némi Omega-3 a fogyasztott élelmiszerekben.
Mára azonban csak étrendkiegészítőkből lehet elégséges Omega-3-hoz jutni.
Mit tehetsz, hogy (immun)sejtjeid membánja egészséges legyen?
Jó minőségű Omega-3 készítményre van szükséged.
De honnan lehet tudni a sok száz elérhető termékből melyik az, amelyik valóban hatékonyan állítja helyre a zsírsav egyensúlyt?
Nem minden készítmény ugyanolyan. És nem mindegyik hatásos…
A PROBLÉMA
Az Omega-3 zsírsav sokkal könnyebben oxidálódik, mint az Omega-6. Mindössze 2 órával a bevétele után már “megavasodik” a szervezetben, és feldolgozhatatlanná válik. Viszont ahhoz, hogy minden sejtünkhöz eljusson, kb. 30 órára van szükség.
Ezért valahogy tartósítani kell.
Hogy megtaláljuk azt a készítményt, ami a leghatékonyabban táplálja a sejteket, vértesztet végeztünk önkénteseken:
Vért vettünk tőlük, mielőtt elkezdtek egy terméket rendszeresen fogyasztani, és pár hónappal a kúra megkezdése után megismételtük a tesztet. Aztán a kettőt összehasonlítottuk, hogy lássuk, volt-e változás.
Íme két jellemző eredmény (a rengetegből) az általunk legjobbnak ítélt készítmény fogyasztása esetén:
MAGYARÁZAT:
3 tesztet csináltunk: egyet a kúra megkezdésekor, a másodikat 8 héttel, a harmadikat 30 héttel a kezdés után.
Védelmi érték:
Krónikus gyulladásokkal szembeni védettség. (Legalább 90%-os védettség egészséges)
Omega-3 (EPA+DHA) mennyiség:
Omega-3 jelenléte az összes zsírsav viszonylatában. (8% fölött kéne lennie)
Omega-6 (AA)/Omega-3 (EPA) egyensúly:
A bizonyos aránypár az Omega-6 és Omega-3 között (3:1 alatt kéne lennie = maximum 3x annyi Omega-6, mint amennyi Omega-3)
Arachidonsav (AA) hatékonyság:
Az Omega-6 egyik molekulájának jelenléte az összes zsírsav viszonylatában (30% vagy kicsit fölötte kéne lennie)
Sejtmembrán Fluiditási Mutató:
Azt mutatja, mennyire átjárható a sejtmembrán (4 alatt kéne lennie)
Mentális Erőnlét Mutató:
Az idegek tápanyagfelvételi képességét mutatja (0:1 és 1:1 között kéne lennie)
Jól látható a szignifikáns változás, ami hosszabb távon is megmarad.
(Az adatokat enyhén befolyásolja a személy pillanatnyi állapota, pl. stressz szintje. Ezért van, hogy a 3. mérésnél az Arachidonsav (AA) hatékonyságban romlás mutatkozik. A többi eltérés hibahatáron belül van, és további javulás várható.)
Ez a videó bemutatja az általunk használt vértesztet:
Mit ajánlunk a tesztek alapján?
Egyértelműen a ZINZINO cég BalanceOil nevű készítményét ajánljuk mindenkinek.
Dr Paul Clayton professzor, vezető tudós a táplálkozás-tápanyag kutatás területén
Itt olvashatsz egy részletesebb leírást a készítményről.
Ha szeretnél vértesztet csinálni és elkezdeni a kúrát, hívj minket a +36 30 272 9034 számon vagy írj nekünk.
Tennél magadért?
Ha szeretnél vértesztet csinálni és elkezdeni a kúrát, hívj minket, vagy írj nekünk.
+36 30 272 9034