KIT (Kibernetikai Irányítás Támogatása)
A szervezet belső szabályozásának informatikai támogatása.
A KIT készülékekkel megteremtjük azt az elektromágneses teret, amely lehetővé teszi, hogy a kibocsátott hordozó hullámok hátán a sejtek közötti információáramlás a lehető legoptimálisabbá váljon.
Mi a KIT?
A szervezeten belüli optimális információáramlás az egész-ség kulcsa.
A mindennapokban számtalan olyan helyzet adódik, amikor megtorpanunk, nem férünk hozzá belső erőforrásainkhoz. Ilyenkor nem vagyunk képesek sikeresen az élet ritmusára hangolódni, elménket, tetteiket céljainkra irányítani, és az ebből származó belső feszültségek felemésztik energiánkat. Ha ez az állapot hosszabb ideig fennmarad, a tudati és szöveti folyamatok is lemaradásba kerülnek, aminek hamarosan negatív hatását érzékeljük. Kiesünk saját működési ritmusunkból, ami az optimális teljesítményünk, lélekjelenlétünk feltétele lenne. A sejtkommunikáció kezd lelassulni, akadozni – miközben minőségéből és hatékonyságából is veszít. Ekkor olyan támogatásra van szükségünk, mely által ismét saját belső középpontunkba kerülhetünk.
A mély összerendeződés során a szervezet saját önszabályzása felgyorsul, megtanul újra regenerálódni.
Harmonizálja szervezetét a KIT programokkal!
Milyen érzés?
„Annyira jó érzés itt lenni! Mindig energetikusan távozom. Számomra fontos, hogy megtartsam a formám és ne kerüljek olyan állapotba, ami akadályoz.”
Nagy Istvánné
„Rendszeresen járok Chakra hangolásra. Nekem ez bevált.”
Kövér Júlia
KIT PROGRAMOK
KIT PIHENÉS PROGRAM
- belső nyugtalanság, napi gondok
- pszichés zavarok
- emésztési zavarok
- keringési zavarok
- időjárás-érzékenység
- esti elalvási zavarok
- rossz, nyugtalan, túl intenzív álmok
- időskori alvászavarok
- változókori alvászavarok
- melatonin hiány = idegrendszeri funkcionális zavarok
- légzési zavarok
- agyi oxigénellátás zavarai
KIT SZÉPSÉG PROGRAM
- radiance = a lélek szépségének megmutatása/kifejezésre juttatása
- meridian és chakra harmonizáció = a szépség alapját képező energetikai folyamatok harmonizálása
- nyirokrendszer zavarai, ödémásodás
- méregtelenítési folyamatok elégtelenségéből adódó bőr problémák
- emésztési zavarokból adódó bőr problémák
- korosodás okozta bőrproblémák
- személyre szabott táplálkozás fontossága
- stress eredetű és életkorral járó hormonális változások
- mozgáskoordináció zavarai
- teljesítőképesség hanyatlása
- libido problémák
- állandó fáradtságérzet
- állandó belső feszültség
KIT ERŐNLÉT PROGRAM
- általános mozgásképesség, ruganyosság, járás
- gerinc
- váll
- térd
- kisízületek
- lábfejdeformáció
- statikai és dinamikai optimalizáció
- ízületi problémák hátterében álló emésztési zavarok
KIT MENTÁLIS PROGRAM
- figyelemzavar
- koncentrációhiány, tompaság
- memóriakihagyás
- tanulási nehézségek
- pszichés blokkok
- érzelmi vágyak viszonozatlanságából eredő figyelmetlenség
- káros szenvedélyek okozta figyelemzava
KIT ANYAGCSERE PROGRAM
- emésztési zavarok, illetve ezekből keletkező egyéb funkcionális zavarok
- krónikus ízületi bántalmak (emésztőrendszeri háttere)
- metabolikus szindróma (emésztési zavarok, keringési zavarok, túlsúly, hormonális elváltozások, diabetes-2, stb.)
- emésztés alapú alvászavar
- túlsúly minden megjelenési formája
- étvágytalanság
- anorexia, bulémia
KIT STRESSZOLDÓ PROGRAM
- vegetatív disztónia – vegetatív egyensúly zavarai, általános idegrendszeri harmonizálás
- munkahelyi stressz okozta belső feszültség, aggresszivitás, aggódás, alvászavar, emésztési zavar
- iskolai stressz okozta evési, viselkedési és tanulási zavarok
- párkapcsolati stressz okozta tartós feszültségek és ezek szomatizációi
- gyász okozta vegetatív zavarok
- nemi erőszak utáni PTSD
- általános PTSD
- elégtelen pihenés okozta idegi kimerültség
- zaj- és fényszennyezés okozta vegetatív disztónia
- elektro-smog – sok számítógépes munka is
KIT MAGATARTÁS-ZAVAROK PROGRAM
- pszichés és energetikai sérülések okozta viselkedési zavarok
- családi problémák okozta viselkedési zavarok
- iskolai problémák okozta viselkedési zavarok
- munkahelyi problémák okozta viselkedési zavarok
- toxins terheltség okozta viselkedési zavarok
- emésztési és hormonális problémák okozta viselkedési zavarok
- öregedés okozta viselkedési zavarok (idegrendszer anyagcseréjének zavarai)
- balesetek után jelentkező viselkedési és memória zavarok
KIT HARMONIZÁLÓ PROGRAM
- testi fejlődési visszamaradások
- testi fejlődés személyreszabott harmonizálása (csontrendszer esetében is)
- mentális fejlődési visszamaradások
- korai életfázisban elszenvedett lelki sérülésekből eredő fejlődési visszamaradások
- meridiánok és chakrák harmonizálása
KIT JÓ LÁTÁS PROGRAM
- monitor és mesterséges fény okozta látásminőség csökkenés
- alvás- és pihenéshiány okozta látásminőség csökkenés
- étkezéssel és szub-akut gyulladásokkal összefüggő látásminőség csökkenés
- öregedési látásminőség csökkenés
- fiatalkori látásminőség csökkenés
- diabetes-2 szövődményeként jelentkező látásminőség csökkenés
KIT JÓ HALLÁS PROGRAM
- öregedési halláscsökkenés
- metabolikus eredetü halláscsökkenés
- allergiás reakciókból és nyirokkeringési zavarokból eredő halláscsökkenés, szédülés és fülzúgás
- idegi eredetü halláscsökkenés
- pszichés eredetü hallási zavarok
KIT ÖRÖK FIATALSÁG PROGRAM
- mozgásszervi aspektusok
- emésztési aspektusok
- keringési aspektusok
- hormonális aspektusok
- mentális aspektusok
- alvásminőség és pihenési/regenerációs képesség
KIT INSPIRÁCIÓ PROGRAM
- magánéleti és szakmai krízishelyzetekben
- kiégéskor, munka, család, élethelyzet
- depresszió
- gyász, válás, veszteség
- megrekedtség a régi kerékvágásban
- terhességi depresszió
- gyermekágyi depresszió
- változókori depresszió
- a saját érdek képviseletének erősítése